Vérmágia - 1.fejezet

Sosem esett még ennyire nehezére az ébrenlét. Odakint vihar készülődött. Mintha csak érezné a természet, hogy itt ma valami nagy dolgot visz véghez. Még sosem volt ennyire elhatározott, de rettenetesen félt. Nem maga miatt. Egyáltalán nem érdekelte, hogy saját magával mi lesz. De Hil ... Ő még olyan védtelen volt. Már így is több rosszban volt része, mint szabadott volna ilyen kiskorában. Próbálta megvédeni, esküt tett, hogy megteszi, de ilyen körülmények közt nem tudná betartani az ígéretét. Nem volt más választása. Nem érdekelte többé más, csak a kicsi húgocskája. Jöjjön utánuk, kapja el és verje megint ronccsá, meg is ölheti, őt egyáltalán nem érdekli! De előtte gondoskodik róla, hogy Hilary biztonságban legyen és jó életet éljen.
A hold ezüstbe vonta a szobát. A fák játékát nézve a lány úgy érezte, szemhéján ólomsúlyok pihennek. Hil békésen szuszogott mellette. Angyali arcát keretbe foglalta hosszú bronz-szőke haja. A kedvenc maciját szorongatta álmában. Még emlékezett rá, hogy aznap is így aludt, ilyen békésen a macival, mikor anya meghalt. A szomszéd néni vigyázott a kislányra, amíg ők bent voltak a kórházban. Mikor hazajött, boldogan ugrándozott elé Hilary és büszke mosollyal adta nővére kezébe, amit édesanyjuknak készített. A lány szemei könnybe lábadtak. El akarta neki mondani. De annyira felhőtlenül boldog volt. Nem tudta megtenni. Szó nélkül vitte haza a húgocskáját. Megvacsoráztatta, megfürdette és lefektette aludni. Aznap éjjel le sem vette a szemeit a kislányról. Éppen ugyanígy aludt.
A csattanásra összerezzent. A karján még a szőr is felállt. Az ágyába osont, nyakig magára rántva a takarót. Igyekezett csitítani a légzésén. A gyér fényben próbálta kivenni a falióra mutatóit. Úgy tippelte hajnali fél három az idő. Ez jó. Elérik az első vonatot.
Odalentről felszűrődött a csörömpölés. Nyilván a konyhában matatott. A lány kényszert érzett rá, hogy meglesse mit csinál és mennyire részeg az apja, de nem akarta kockáztatni a jól kidolgozott tervét. Csak egyetlen esélyük van. Nem szúrhatja el. A másodperceket számolva várta ki a háromnegyed órát. Még az üvöltő tévét is túlharsogta a férfi horkolása, de nem mert hamarabb lemenni. Lehajtotta magáról a paplant. Felhúzta a cipőjét, egy vékonyabb pulóvert és egy vaskosat is.
Megcirógatta Hilary arcát, aki álomittasan emelte rá a szemeit. Szólásra nyitotta a száját, de a lány rá helyezte a mutatóujját. A fülébe suttogott, majd hang nélkül segített neki felöltözni. Előhúzta az ágy alól a hátizsákját. Csak egy könnyű táskának tűnt, egyszerű fekete volt, a zsebein egy - egy fehér virág körvonalaival. De igazándiból nehéz volt. A lány megoldotta, hogy minden benne legyen amire szükségük lehet. Ugyan nem járhatott speciális iskolába, de elsajátított pár trükköt anyja régi tankönyveiből. Nem használhatta volna az erejét, ami megkülönböztette az átlagos emberektől - a mugliktól, ahogy a könyvek nevezték őket - , de nem bírta visszafogni magát, mikor anyja holmijai közt megtalálta a különböző köteteket. Tudta, hogy más, mindkettejüknek elmondták. De azt nem értette sosem, hogy miért nem gyakorolhatja a varázslást. Hil pedig nagy valószínűséggel még fel sem fogta, hogy miről volt szó. Még túl apróka volt.
Húgocskáját a háta mögé tolta, ahogy osontak le a lépcsőn. A folyosó komódja mögött leguggoltatta, míg ő a padlóba süllyedve lesett ki a szekrény mögül. A férfi a kanapén kiterülve horkolt, semmi jelét nem adta, hogy ébren lenne. A lehető leggyorsabban és leghalkabban haladtak el a boltív előtt, majd ki a szabadba. A sarkon befordulva a lány képes volt újra levegőt venni. Szabadság... Végre!

Vérmágia - Prológus

Ott állt és érezte az erejét. Menekülni akart, de nem tehette... Ha ő nem állítja meg, senki más sem fogja. Elég lélek veszett oda, úgyhogy ha ő is egy lesz közülük, akkor is az utolsó. Voldemortnak pusztulni kell egyszer s mindenkorra! És halni is fog... akár az élete árán is... Megígérte és ő mindig betartja az ígéreteit!

A fénycsóvát későn észlelte, s mire a pálcáját lendítette volna, a mágia teljes erejével ledöntötte a lábáról...

" A háború a legnagyobb próba és vizsga; minden kiderül, amit az ember önmagáról és embertársairól eddig csak homályosan gyanított, vagy tudni vélt; minden megmutatkozik a legmeztelenebb valóságában. " Márai Sándor

" Az idő becses ajándék, azért kaptuk, hogy okosabbak, jobbak, érettebbek és tökéletesebbek legyünk általa. Az idő maga a béke, míg a háború az idő durva elutasítása, az időből való kitörés valamiféle esztelen türelmetlenség következtében. " Thomas Mann